A művészet világa
Rasťo Ekkert: „A kezdet nehéz, de fontos megtalálni a saját utadat.”
Bevezetésként szeretnék elnézést kérni a bátorságomért, hogy a művészetről írok, mivel úgy gondolom, hogy ehhez a legcsekélyebb jogosultságom sincs, de talán a gondolataim segíthetnek valamiben, és akkor már volt értelme.
Pár szóban magamról...
1964-ben születtem, Pozsonyban. Kiskoromtól kezdve a természet volt az a hely, ahol a legjobban éreztem magam. Először a Kis-Kárpátok erdei, majd később, amikor felfedeztem a hegymászás varázsát, a Magas-Tátra, ahol alföldi gyerekként sok időt töltöttem. Később jött a Kaukázus, az Alpok, végül pedig a Himalája. Riporteri munkámnak köszönhetően bejártam a világot keresztbe-kasul, láttam háborúkat, szenvedést, de az egyszerű emberek örömét is, akik között a legjobban érzem magam.
A csúcspont a Cesta okolo sveta za osemdesiat dní (Nyolcvan nap alatt a Föld körül) utam volt. Mindig kísért a fényképezőgép vagy a kamera.
Rajzolni és festeni már korán elkezdtem.
Július Koller hétvégi műhelyébe jártam. Munkám igényessége miatt hosszú évekig nem volt időm sem nyugalmom a szisztematikus alkotásra.
Ez azonban megváltozott.
Négy évvel ezelőtt a barátnőmmel, Tinkával elköltöztünk egy magányos házikóba a Murányi-fennsík vadonjába, és itt megnyílt előttem az a színes világ, amelyet hosszú évekig a szívemben hordoztam.
Pásztorok, favágók, egyszerű és valódi hegyi emberek – ez most az én világom és az én inspirációm. Alkotásaimat naiv művészetként jellemzem, bár a valós tájból és az ott élő emberekből indulok ki, én azt örökítem meg, ami a bensőmből tükröződik.
A tájak és az emberek bennük a lelkem tükröződései... így látom én... és hiszem, hogy minden képben marad belőlem egy darabka......
És most keressük meg az utat......
Biztosan nem mondok újat, de mindennek az alapja a mesterségbeli tudás. Bármilyen művészi kifejezésmód esetén az embernek először a rajzolást kell elsajátítania. Egy ember, fa, ló vagy kutya lerajzolásához nem kell isteni tehetség, elég csak találni egy mintát, venni egy ceruzát, papírt és rajzolni. Ez az alapvető mesterség, még az asztalosnak is először meg kell tanulnia fűrésszel elvágni a deszkát, beverni egy szöget... először száz egyszerű polcot készít, és csak idővel kezd el bonyolult bútorokon gondolkodni.
Ugyanez igaz a festésre is. Úgy gondolom, a mesterséget bárki elsajátíthatja, aki akarja és elég kitartó. És már közeledünk is ahhoz az úthoz, vagy inkább úgy mondanám, a kereséséhez.
A mai világ nagyon gyors, mindenki mindent akar, lehetőleg azonnal.
Az interneten több száz útmutató található arról, hogyan tanuljunk meg festeni. Persze, biztosan nem árt megnézni ezeket a videókat, különösen az autodidakta módon tanulóknak, akik közé magamat is sorolom. Megvan a maguk értéke, főleg a kezdetekkor, de ha komolyan gondolod, a mindennapos festés mellett sokat kell gondolkodni is; a művészi kifejezésmód lehetőségei gyakorlatilag korlátlanok, ezért is nehéz megtalálni a saját utadat.
Nem fogok okoskodni, elmondom, én hogyan csinálom.
Mindent elolvasok a képzőművészetről, amit csak találok, képeket nézegetek, gondolkodom és festek. A Murányi-fennsíkon (Muránska planina) élek, a vadonban. Találkozom a hegyek, a fennsík embereivel, ezért döntöttem úgy, hogy az alkotásaimnak is olyannak kell lenniük, mint a környezetnek, amelyben élek. Kitaláltam a Ľudia z planiny (Emberek a fennsíkról) ciklust.
Egy év alatt 40 képet festettem. Először olajjal dolgoztam, de fokozatosan áttértem az akrilra, mivel rétegekben festek, és az akril a gyors száradása miatt jobban megfelel nekem.
Megtaláltam a saját utamat, senkit sem másolok, inszitnek nevezem, mert nem szeretem a korlátokat és a szabályokat... az insit, az a szabadság; a valós embereket és a tájat a saját elképzeléseimhez igazítom, nem kell tiszta realizmust festenem, arra ott a fényképezőgép vagy a kamera...
Számomra az a legfontosabb, hogy minden új képnél örömöt és izgalmat élek át, érzem, hogy fejlődöm, és hogy ez az utam világos irányt mutat...
Nos, nagyjából ennyi az, amit le akartam írni, kérlek, ne ítélkezzetek túl szigorúan... a festés öröm, és nagyon személyes dolognak kell lennie.
Ha beleteszel a képedbe egy darabot magadból... akkor az idődnek és a munkádnak van értelme...