A művészet világa

Milica Bjelanović Nagybecskereken született, ahol a mai napig él és alkot. 1988-ban diplomázott az Újvidéki Művészeti Akadémián, majd posztgraduális tanulmányokat folytatott prof. Živko Đak osztályában. 1989 óta a SULUV tagja.

Milica több mint száz csoportos kiállításon szerepelt hazai és nemzetközi szinten (Japánban, Spanyolországban, Lengyelországban, Svédországban, az Egyesült Arab Emírségekben, Franciaországban és Magyarországon), valamint több mint 30 művésztelep munkájában vett részt. Alkotásai a világ számos pontján megtalálhatóak különböző gyűjteményekben.

Miért választotta a grafikát? Mi fogta meg benne?

A grafika nagyon titokzatos, és mindig tartogat valami meglepetést, de a kísérletezésre is bőven van lehetőség. Mivel feketével, fehérrel és a szürke apró árnyalataival dolgozom, számomra ez a legegyszerűbb módja az érzések, érzelmek és hangulatok kifejezésének.

Ki tudna emelni egy grafikai technikát kedvencként, vagy legalább olyat, amellyel valamilyen okból a leggyakrabban foglalkozik?

Igen, ez az akvatinta. Ezt csinálom a leggyakrabban, és ezt szeretem a legjobban, mert ez kínálja a legtöbb lehetőséget.

A grafikái valóban sok országban jártak már, és alkotásai jelentős része megtalálható gyűjteményekben szerte a világon. Ez a grafikai technika előnye például a vászonra festett festészettel szemben?

Igen, természetesen. A grafikát egyszerűen becsomagolja egy tubusba, és már küldheti is a világba.

Munkái többségén – legalábbis azokon, amelyeket volt alkalmunk látni – fekete, fehér és szürke árnyalatok dominálnak, de vannak pillanatok, amikor szüksége van a színre ahhoz, hogy maradéktalanul kifejezze gondolatait. Mikor következik ez be?

Amikor szükségét érzem, hogy valamilyen szenzációt, művészi incidenst váltsak ki, akkor van szükségem színre. Leggyakrabban az alapszíneket használom, ha nyúlok hozzájuk, akkor az a vörös, a kék vagy a sárga, tehát a tiszta szín. Nem keverem őket, és nem keresek konkrét árnyalatot, csupán szenzációként szolgálnak számomra.