A művészet világa

A technológiának köszönhetően ma már számos előnyben részesülünk.

Ami egykor sokkal bonyolultabb folyamat volt, azt ma már különféle mechanizmusok egyszerűsítik. A múlt egyik ilyen technikája a művészeti alkotások másolatainak vagy különböző nyomatainak készítése. A mai másolásban talán csak annyi a legnehezebb, hogy megnyomjunk egy gombot a billentyűzeten, és megvárjuk, amíg a nyomtató bemelegszik.

A múltban az embereknek azonban nem voltak ilyen kényelmi eszközeik. Manuális módszereket használtak a nyomatok készítéséhez – főként a szitanyomás néven ismert technikát.

Mi az a szitanyomás?

A szitanyomás legkorábbi felismerhető formája több mint 1000 éve jelent meg Kínában, a Song-dinasztia uralkodása alatt.

A folyamat lassan fejlődött, míg el nem jutottak egy keretre feszített finom szövet használatáig. A szövetrácsot néha selyemből készítették, ami a technika alternatív elnevezéséhez, a "silk screen printing" (selyem – angolul silk) kifejezéshez vezetett.

Kezdete óta a technológia alig változott: a művészek úgy viszik át műalkotásaikat, hogy tust vagy festéket préselnek át a szitán egy lehúzó segítségével, különböző felületekre, mint például papír, szövet vagy akár fa. A fára egyszerre csak egy színt lehet nyomtatni, ezért a többszínű kép létrehozásához több "szitát" kell használni.

Utánajártunk a lehetőségeknek, hogy a speciálisan erre a célra szánt festékeken kívül milyen más festékfajták használhatók szitanyomáshoz.

Egyes művészek hígabb akrilfestékeket is ajánlanak, amelyekhez néhány csepp akrilfesték-száradásgátlót kevernek. Erre azért van szükség, mert az akrilfestékek túl gyorsan száradnak ahhoz, hogy a kívánt számú másolatot el lehessen készíteni. Használható tehát tus vagy linómetsző festék is.

Az alapvető követelmény, hogy a használt festék vízzel hígítható legyen. Szintén hasznos, ha beszerzel egy szórófejes vizesflakont, amit az alkotás során biztosan értékelni fogsz. Ezek a kortárs művészek ajánlásai, de nézzük meg közelebbről e modern technika kialakulásának történetét is.

A múlt század hatvanas éveiben olyan amerikai művészek, mint Roy Lichtenstein és Andy Warhol, azzal tették népszerűvé ezt a technikát, hogy élénk színű grafikák tömeges létrehozására használták. Művészetük a Pop Art mozgalom kezdetét, és lényegében az absztrakt expresszionizmus végét jelentette. A Pop Art korszaka óta a kortárs művészek továbbra is szitanyomást használnak médiumként inspiráló műalkotások készítéséhez.

Andy Warhol

A történelem talán leghíresebb művésze, a pop-art alkotó Andy Warhol a hatvanas években használta először ezt a technikát. Warhol arról ismert, hogy hírességek portréiról fotósablonokat készített, majd azokat a "ezüstvászonról" szitanyomással, élénk és kontrasztos színek segítségével vitte át papírra.

Az egyik első és leghíresebb sorozata a Marilyn Monroe-nyomat volt, amely a Niagara című film egyik fotója alapján készült. Pontosan ez ébresztette fel a művészben a vágyat, hogy ugyanannak a képnek az ismétléseit hozza létre – legyen szó hírességről vagy hétköznapi tárgyról. Az olyan hétköznapi tárgyak, mint a Campbell leves, csak Warhol szitanyomatainak köszönhetően tettek szert világhírnévre. Ahogy Warhol egyszer mondta: "Nem az élet is csak egy sorozat kép, amelyek az ismétléssel változnak?"

Remélem, hogy ezzel a szokatlan technikával sikerült egy kicsit közelebb hoznom téged a művészethez, és felkeltette az érdeklődésedet Andy munkássága.

Üdvözlettel, a barátnőd, Sabína.